A csempe szintező eszköz segít a hibák elkerülésében
A modern technológia egyik igen jelentős fejlesztése a csempe szintező eszköz, amivel még a kezdők is jelentősen növelhetik a burkolás hatékonyságát. A kellően egyenletes felületek kötelezőek, főleg, amikor csempézésről van szó. Sajnos kezdők hibájaként gyakran felvethető, hogy a végeredmény fogazott felszín lesz, ami egyáltalán nem felel meg az igényeknek. Hogy ezt elkerüljük, a magas színvonalú szintező ék bevetése elengedhetetlen.
Olykor előfordul, hogy még az igazán profi szakemberek is értetlenül állnak a végeredmény előtt. A meglepődés jogos! Hogyan történhet meg, hogy a lerakás pillanatában vízszintezővel beállított, teljesen sima padlófelület, a száradást követően már mutat kisebb-nagyobb eltéréseket? Nézzünk a jelenség mögé és értsük meg jobban a csempe szintező eszköz jelentőségét!
Ezért fontos a csempe szintező eszköz használata
Hiába az alapos odafigyelés, amennyiben a csempelapok hibásak. A nagyméretű és vékony lapok esetében ugyanis megesik, hogy van néhány milliméter eltérés. Ráadásul előfordulhat, hogy a ragasztóba az egyik sarka jobban belesüllyed. Ennek oka lehet a mérethibákból adódó rossz súlyelosztás is, valamint száradás közben szintén kialakulhatnak anyagmozgások, eltéréseket hozva létre.
A TLS-PRO szintező ék jóvoltából, ezen apróbb hibák egyszerűen megelőzhetőek. Amikor megtörtént a szakszerű fektetése a lapoknak, akkor érdemes azokat az optimális helyzetükben fixálni. A csempe szintező eszköz pontosan ezt a célt szolgálja. Nevezhetnénk akár állapotmegőrző eszköznek is. A termék használata nagyon egyszerű és több alkalommal bevethető, ami az ékeket illeti
. Egyetlen ék 25 alkalomra is újra használatba vehető. A burkolatszintezo.hu weboldalon többféle kiszerelésből lehet válogatni. Minden szintező ék prémium alapanyagból van elkészítve, ráadásul kedvező áron áll rendelkezésre. Érdemes mielőbb a rendelés mellett dönteni.
Milyen további csempe szintező eszköz áll rendelkezésre?
Az ékes lapszintező rendszerek igen keresettek a szakemberek körében, de nem ezek az egyetlenek, amikkel számolni lehet. A felhozatalban még megtalálható olyan csempe szintező eszköz is, mint a csavaros és a többször felhasználható. A TLS-TORNADO és TLS-HURRICANE csavaros lapszintezők ugyanúgy 2 részből épülnek fel.
Ezen csempe szintező eszköz esetében a talp felső része egy menetes szár, amire a fej csatlakozik. A nagy előnye az ékes testvérével szemben, hogy nincs szükség semmilyen szerszámra (fogóra) az elhelyezése során. Amit viszont muszáj megemlíteni, hogy a kellő gyakorlat nélkül könnyen túlhúzható. Fontos tehát óvatosan bánni vele. A fejek itt is több esetben használhatóak, ezzel csökkentve a kiadásokat.
A TLS-PROPELLER csempe szintező eszköz annyiban tér el a korábbi változatoktól, hogy újra teljes egészébenfelhasználható. Itt a talpakat sem kell pótolni, mert azok egy vékony fémszálból készülnek, amik egyszerűen eltávolíthatóak a száradás után. Természetesen a megfeszítésnél itt is érdemes óvatosnak lenni. Látható tehát, hogy akad bőven választék, csak döntenünk kell.
Mikor jön jól a vákuumos emelő?
Amennyiben nagyméretű lapokkal dolgozunk, amiket megéri csempeszintezővel fixálnunk, akkor érdemes lehet még a közelben tartanunk a vákuumos emelőt is. Ez a szerkezet egy nagyon praktikus találmány, aminek szerepe magától értetődő. Az 50×50 cm-es vagy ennél nagyobb lapokat korántsem egyszerű megfogni és a helyükre illeszteni.
Számolni kell még azok hátoldalának ragasztóval való megkenésével is, ami hozzáad a súlyhoz. A vákuumos emelő jóvoltából, teljesen stabil fogást kapunk a csempéken. A készülék többféle kivitelben kapható. Van kézi és akkumulátoros egyaránt. Az első esetben pumpálással kell megteremteni a vákuumot, aminek következtében a tapadókorong rászívja magát a felületre. A második típusnál viszont mindez automatikusan történik.
Ráadásul több vákuumos emelő akkumulátoros változata folyamatosan fenntartja a maximális tapadóerőt, így biztosítva a kellő stabilitást. Nagyon praktikus segédeszközről van szó, amit mindenképpen megéri a közelben tudni, mert garantáltan meggyorsítja és leegyszerűsíti a munkálatokat.